Wednesday, October 7, 2015

Vizsgaleírások - Kelet népei I.

Sziasztok!

A Kelet népei I. vizsga igazából nem sokban különbözött például a művtöris vizsgától, ugyanis szintén tesztes vizsga volt, csupán kevesebb kérdéssel.

A félévben 10 országot/térséget vettünk, így azzal kapcsolatban voltak a kérdések. Minden országhoz/térséghez 3-4 kérdés kapcsolódott, és ezzel lett meg kb. 24 kérdésünk. 
Volt olyan, amiben konkrét évszámot kérdezett Tanár úr, volt olyan, ahol fogalomra vagy személyre kérdezett rá, egyszóval bármire számíthattunk, még olyanra is, hogy egy dinasztia nevét kanjival kérdezze vissza Tanár úr a vizsgán.

A korábbi időpontokban lévő vizsgákkal volt itt-ott átfedés, de voltak jócskán olyan kérdések, amik csak egy-egy vizsgán fordultak elő, és a következőkön már nyomokban sem köszöntek vissza. :) Akkor ott a vizsgán úgy éreztem minden ment, mindent tudtam, simán meglett a négyes, juhúúú, pont ezért is estem csöppet pofára, mikor megérkezett a Neptun üzenet a jegyemmel.

Mai napig nem értem, hogy hoztam össze ebből a tárgyból egy hármast, pedig tényleg érdekesnek tartottam, és szerintem - ha még jól emlékszem - nem is hagytam ki egyetlen előadást sem, csak ha nagyon  muszáj volt. 

No comments:

Post a Comment