Friday, August 5, 2016

Tárgyleírások - Kelet népei II.

Sziasztok!

Kisebb (na jó, nagyobb) hallgatás után végre összeszedtem erről az egy évről és az órákról a gondolataimat, úgyhogy csapjunk is bele!


Óra: Kelet népei II.
Oktató: Dr. Apatóczky Ákos Bertalan
Kód: BJP 1220
Időpont: Hétfő, 12:00-14:00
Helyszín: Buda Béla terem (lánykori nevén Díszterem, BTK 1.100)

Ahogy azt az óra előzményében is említettem, az előadásokat mindig más, az adott ország szakértője tartotta. Ez a Kelet népei II.-n sem volt máshogy.

A félévben volt szó Tibetről, Izraelről, Bhutánról, Jakutiáról (Oroszország észak-keleti részén található), Indiáról, Afganisztánról, Jemenről és Kuwaitról, valamint Örményországról is. Szóval sokszínűségben nem volt hiány ebben a félévben sem. 

Az előző félévhez képest eltérés tehát nem nagyon volt az órák felépítése tekintetében. Viszont, ami azért számomra nagy meglepetés volt - a lehető legpozitívabb értelemben -, hogy az első órát Tanár úr rászánta a vizsgakérdések átbeszélésére.

A félév során voltak olyan előadók, akik már a Kelet népei I. alatt is tartottak nekünk előadásokat, ezeket az előadásokat kifejezetten szerettem hallgatni. ♥

Természetesen ebben a félévben is voltak kedvenceim, mert nem én lennék, ha nem választottam volna ki magamnak minimum kettő előadást, amiért oda-vissza voltam. Ezek egyike Jakutia volt, a másik pedig India lett.

Jakutia, ahogy pár sorral fentebb írtam, Oroszország észak-keleti részén található, a világ legnagyobb önálló államisággal nem rendelkező közigazgatási egysége. Már ott megvett magának az előadó, hogy "Oroszország". (gyerekkéntrajongtamazoroszkultúráért.Meg mindenért, ami hozzá kapcsolódott.) Szóval magától értetődő volt, hogy tágra nyílt szemekkel és nyitott fülekkel ültem az órán. Az pedig csak pluszbónusz volt, micsoda kellemes hangja volt az úrnak, aki előadott.
Lenyűgözött például az, hogy a fűtést hogyan oldják meg a közintézményekben, és a történelmükről szóló részt is kifejezetten élveztem.
Kaptunk egy rakat számot is, kezdve azzal, hogy 100°C-os hőingás van Jakutia területén, és csak 5 olyan hónap van az évben, amikor fagypont felett van az átlaghőmérséklet.
Ezek mellett kaptunk egy rakat képet, láttuk a terület zászlaját, megtudtuk, hogy Jakutiában a kicsi halat sütik, a nagy meg megy a levesbe. Szóval, ahogy ez az óránál lenni szokott, csupa érdekességet hallottunk.

A másik kedvencem India lett. Bár be kell vallanom, szükségem volt némi erőfeszítésre, hogy oda tudjak figyelni arra, amit az előadó mondott. Gyakorlatilag végigmentünk India történelmén egészen a kezdetektől, majdhogynem napjainkig. Akármennyire is próbáltam mindent szépen, érthetően lejegyzetelni, bizony volt olyan, hogy mire egy nevet (szörnyen, hallás után fonetikusan) vagy évszámot sikerült papírra vetnem, már három új, adott esetben fontosabb adat hangzott el, de hát ez már így sikerült.
Jó pár építményről láthattunk képeket, többnyire templomokról és síremlékekről.
Nem maradhatott ki az előadásból a Taj Mahal sem, ami egy mauzóleum, és az egyik mugal császár építtetett feleségének, Mumtaz Mahalnak (tyűűű, micsoda szakértőnek érzem magam :D).
Eltekintve a templomoktól és síremlékektől érdekes volt számomra az, hogy 82 beszélt nyelvet tartanak számon a területen, illetve, hogy mindenki tartja az etnikai identitását, amit erősít a kasztrendszer is.
 
A vizsga sem volt másabb, mint előző félévben, de erről majd egy külön bejegyzésben szót ejtek. ;)

No comments:

Post a Comment