Wednesday, January 28, 2015

Tárgyleírások - Koreai nyelv

Sziasztok!

Itt is vagyok az újabb tárgyleírással, ami a második keleti nyelvemről szól, a koreairól. ^^ Kellemes szórakázást!

Óra: Másik keleti vagy ókori nyelv I. - Koreai
Oktató: Kim Seon Koo
Kód: BJP 1011
Időpont: Csütörtök, 18:00-20:00
Terem: BTK 3.305

UPDATE: A 2016/2017-es tanévtől a kínai és a koreai nyelv mellett van lehetőség arab illetve perzsa nyelv felvételére is, ha valakit az a két nyelv jobban vonzana második keleti nyelv gyanánt.

Azt hiszem azon kevesek közé tartozom akiknek nem társult a Japán iránti rajongásuk mellé idővel a Dél-Korea iránti vágyódás is. Sőt, nagyon sokáig nem is úgy gondoltam, hogy a koreait veszem fel második keleti nyelvként, hanem a kínait. Aztán a nyári gólyatalin fordult velem egyet a világ, és úgy döntöttem, egye fene, legyen a koreai. Szóval így kötöttem én ki a koreai, mint második keleti nyelv órán.

A koreait alternatív félévben vettem fel, egyébként a 3. félévben kell elköteleznie magát a mezei japán szakos hallgatónak, hogy kínai vagy koreai felé húz jobban a szíve. A koreaival viszont eszméletlen módon résen kell lenni: a kínaival ellentétben - ahol 3 csapat van - koreaiból egyetlen 20 fős csapatot indít a tanszék. Tehát az, aki be tud kerülni a koreaisok közé bizony VIP-nek, de minimum olyan embernek számít a szakon, akinek őrülten nagy mákja van.

A koreaiból 1 tanévet, azaz két félévet kötelező teljesíteni, viszont van arra lehetőség, hogy "haladóba" menjetek át, az Anglisztika tanszéken keresztül. És mindezért még finom kreditpontocskákkal is megjutalmaznak Benneteket. ;)

Az órán a Sejong Korean című könyvből tanulunk, az első félévben a nagyon alapoktól a 6. leckéig kellett eljutnunk. A Tanár úrtól kaptunk "gyakorlólapot" is a hangulokhoz, és az első pár hétben a gyakorlólapra kellett megcsinálni a házit, amit aztán be is kellett adni, hogy a Tanár úr "leosztályozza". Ez annyiból állt, hogy mindenkinek a lapjára ragasztott egy matricát, amin "Kiváló", "Nagyon jó" vagy "" volt.
Mondanom sem kell, én valamilyen furcsa okból kifolyólag sosem kaptam "Jó"-nál jobbat. Nem tehetek arról, hogy bolhavese nagyságú betűkkel írok, én kérek elnézést.

A félév legeslegelső óráján néhány videót néztünk a koreai nyelvről, meg néhány kedvcsináló képet is láttunk, köztük néhány K-Pop bandáról is. Ha jól emlékszem vissza, még gyönyörű tájképeket is láthattunk Koreáról, illetve sok-sok statisztikát arról, hogy Korea mit adott a világnak, milyen arányban. Illetve kézhez kaptuk a tematikát, ami szerint haladtunk a félévben.

A félév során 2 ZH-t írtunk, egyet a félév közepén, a másikat pedig a félév legutolsó óráján. Ez a két ZH a jegyünk 60%-át adta, de számított az is, hogy mennyire vagyunk aktívak órákon. Kb. a jegyünk 10%-a volt az, hogy minden órán ott vagyunk-e (és ha kétszer késtünk az egy hiányzásnak számított). Szóval ajánlatos ott lenni minden órán, de nem csak ezért. Hanem mert...

A tankönyvben egy árva angol szó sincs, minden koreaiul van, így egyedül nagyon nehéz behozni akár még egy óra lemaradást is. Persze szerintem itt is alkalmazható Seiji sensei módszere, a megosztott intelligencia, és körbekérdezni a jobb koreaisoknál, hátha tudnak segíteni az embernek. Szóval már csak azért is megéri bejárni minden órára, mert akkor nem maradunk le a tanári magyarázatról sem. (Szánom-bánom, én egyetlenegy órára nem mentem be, de mentségemre legyen mondva, december 4-én a december 7-i JLPT-re tréningeztem otthon.)

A legelső tanulós órán az alap magánhangzók és mássalhangzók egy részét megtanuljuk, "vonássorrendestől", mindenestől. Aztán jön a második adag a következőn, és így, szépen haladva elméletileg a félév végére el kell jutnunk oda, hogy vásárolni tudjunk koreaiul és mondjuk még ha megkérdezik, hogy mégis milyen a szobánk, azt is folyékonyan (de legalábbis lehetőleg minél kevesebb megakadással) el tudjuk mondani.

Kim tanár úr az első tanulós óra végén mindenkit megkért, hogy a következőn már legyen könyve, mert egyébként nem fogunk tudni megfelelő tempóban haladni az órán. Igazából Ő sem szabta meg, hogy kinyomtatva kellene hozni a könyvet vagy jó a tablet/laptop variáció is, de talán azért egyszerűbb kinyomtatva vinni a könyvet, mert akkor bele is tudtok írogatni.

Minden lecke végén van egy-egy fogalmazásos feladat, azt szokta a tanár úr feladni házinak, és azok közül szokott egy visszaköszönni ránk a ZH-k utolsó feladataiként. Illetve külön feladatban szokta kérdezni a leckékben előforduló szavakat is.

A tanár úrral angolul (vagy ha esetleg vagy olyan szinten koreaiból akkor úgy) lehet a leginkább kommunikálni. Tanul magyarul is, néha meg is csillogtatja a tudását. Ilyenkor néha mi is tanítgatjuk kicsit magyarul, ezzel pedig cseppecskét feloldjuk az óra "kötöttségét". Éppen ezért (is), az órák nagyon jó hangulatban telnek. ^^

Mint azt már korábban említettem, számít a hiányzások száma is a félévi jegyben, éppen ezért katalógus bizony-bizony van órán

Sunday, January 11, 2015

Educatio kiállítás 2015

Sziasztok!

Egy kis akutalitásról szeretnék írni Nektek, ez pedig nem más, mint az idén is megrendezésre kerülő Educatio kiállítás.

A kiállítás január 22-24-ig lesz a Syma csarnokban, Budapesten. Az Educatio-n a Károli is részt vesz, így természetesen a Japán Tanszék is képviselteti magát. Idén először nem csak az oktatók lesznek kint, de a hallgatók is, a japán szakot Somodi Júlia tanárnővel fogjuk képviselni.

Az Educatio-n a károlis Japán Tanszék 22-én lesz kint, gyertek oda hozzánk bátran, szívesen válaszolunk mindenféle-fajta kérdésre. ^^

Ki az, aki szándékozik jönni Educatio-ra? Válaszokat várok lent a kommenteknél! (Nem szoktam ilyet csinálni, de a változás gyönyörködtet.)

Wednesday, December 31, 2014

Tárgyleírások - Filozófia

Sziasztok!

Megérkeztem az újabb tárgyleírással, ami nem más, mint a Filozófiatörténet. Kellemes szórakozást hozzá! ^^

Óra: Filozófiatörténet
Oktató: Komorjai László
Kód: BAA 0010
Időpont: Csütörtök, 14:00-16:00
Terem: MRE Zsinati terem (Abonyi utca 21.)

Szerintem célszerű lenne azzal kezdenem, hogy mi is egészen pontosan az az MRE Zsinati terem? Annak idején, mikor a tárgyfelvétel során ezt a csodás teremváltozást megláttam a Neptunban, bizony nekem is tágra nyíltak a szemeim, hogy mégis miféle málnásba küldenének minket a tanárok filozófia órára, ugyanis legelőször a D25-be (a Dózsa György út 25-be, a vadonásúj épületbe, ahol a törisek, magyarosok, és az osztatlan tanárosok is tanulnak) volt meghirdetve az óra. 

Nos, az Abonyi utca abszolút nincs messze a D25-től, de még a Reviczkyből is fél órán belül simán oda lehet érni. A D25-től egy laza ötperces séta talán, a Reviczkyből pedig a legegyszerűbb útvonal a négyes metróval elsuhanni a Keleti Pályaudvarig, ott pedig átszállni egy 30-as, 30A-s vagy 7-es buszra, és 2 vagy 3 megállót menni velük. A másik - kissé bonyolultabb - útvonal pedig az, hogy szépen visszamegyünk a Körútra a 4-es 6-oshoz, majd a Blaha Lujza térnél leszállunk, és várunk egy 7-es buszra, és a Reiner Frigyes parknál leszállva egy kb. 5-6 (de nagyon max. a 10) perc alatt ott is vagyunk a Zsinati teremben.

Magáról a filozófiáról már középsuliban is tanultunk (ha másról nem is, a nevesebb görög filozófusokról és Descartes-ról biztosan, no meg természetesen filozófia órán), ebbe kapunk valamivel mélyebb betekintést az egyetemen. A filozófia az a tárgy, amit minden egyes bölcsésznek kötelezően el kell végeznie, szóval ettől a "rossztól" sajnos nemigen tud az ember megszabadulni. Ugyanakkor talán pont ebből a szempontból származik a filozófia előnye, mert nyilván nem tudja mindenki első félévben (mikor egyébként - a japán szakos mintatanterv szerint legalább is - előreirányzott lenne) felvenni, ezért minden félévben meghirdetik a tárgyat. Szóval ha épp nem akarod felvenni rögvest - vagy neadjisten nem sikerülne, mert megeshet - nem kell kétségbeesned, mert még másik 5 félévben bármikor megteheted.

Nos, most, hogy minden fontosabb általánosságot elmondtam az óráról, vágjunk is bele.
Azt hiszem ez volt az egyik olyan órám, ami a legtöbbet "mozgott", éppen ezért igyekeztem 100%-ig biztosan megjegyezni azokat az időpontokat, amikor a Reviczkyben zajlott az óra. Végül is nem volt nehéz, mindössze 3 időpontról volt szó, a legeslegelső óra például rögtön a Reviczkyben volt megtartva. Azért voltak olyan pillanataim is - inkább a félév vége felé - amikor már hamarabb ott voltam az Abonyi utcában, és teljesen bepánikoltam, mikor 10 perccel az óra kezdése előtt még sehol nem volt senki, hogy last minute, mindenféle Neptun-üzenet nélkül áthelyezték a Reviczkybe, de erre nem került sor. ^^

Magát a filozófia órát én speciel élveztem, kicsit kikapcsolt a koreai előtt csütörtökönként. Illetve voltak számomra kedves filozófusok is, Kantot például nagyon szerettem, de a görög filozófusok is a kedvenceim közé tartoznak. A Tanár Úr is egy nagyon kedves, kissé talán szétszórtnak tűnő ember. Ami viszont az egyik legkedvesebb filozófiás emlékem még első óráról maradt meg, amikor azt kezdte el ecsetelni a Tanár Úr, hogy az asztal nem is mindig téglalap alakú, mert lehet, hogy más szemszögből már paralelogrammának tűnik. És ezzel ment el az órából nagyjából 20 perc, viszont az az óra ezzel a kis kitérővel talán az egyik legjobb óra volt.

Mivel a filozófiát tömegesen vesszük fel - általában a tárgyfelvétel végére legalább kétszázan - az első órán egy tűt nem lehetne lejteni, aztán szépen megfogyatkozunk. ^^' És pont azért, mert közel kétszázan vettük fel Komorjai tanár úrhoz az órát, az első órán közölte, hogy nem lesz katalógus, mert közel kétszáz nevet felolvasni elvenné az egész órát. Úgyhogy ez az óra azon kevesek egyike ahol abszolút nincs katalógus. De azért nem árt bejárni órára. :D

A Tanár Úr egyébként a vizsgáról - hogy egyáltalán mit várhatunk majd, milyen feladatok lesznek - az utolsó órán beszélt csak, de azelőtt már tett utalásokat azokra a témákra, amik esetleg előfordulhatnak a vizsgán.

A vizsgámon filozófiából már túlestem, amint beértem magam a maradék tárgyleírással, hozom a vizsgaleírásokat is! (igyekszem, ígérem, de a vizsgaidőszak az vizsgaidőszak...)

Sunday, December 28, 2014

Tárgyleírások - Japán Nyelvgyakorlat

Sziasztok!

A következő kiszemeltem az egyik kedvenc órám, a nyelvgyakorlat. Fogyasszátok egészséggel!

Óra: Japán Nyelvgyakorlat III.
Oktató: Goto Shota
Kód: BJP 2131
Időpont: Szerda, 10:00-12:00
Terem: BTK 3.305

A nyelvgyakorlatom a nyelvtan és a nyelvhelyesség mellett szintén a másodikosokkal együtt van. Számomra ez az óra azért is kedves, mert Goto sensei végig japánul beszél hozzánk (legalábbis többnyire), és gondolom az már lerítt rólam a bejegyzéseim során, hogy én egyből a szívembe zárom azt az órát, ahol akár csak egy icuri-picuri japán szócska is elhangzik.

A Nyelvgyakorlat III. a Dekiru II. kötetéből a 26-37. leckéket öleli fel. A 26. lecke a kívánságok köré épül, innentől kezdtünk szenvedezni (értsd: szenvedő szerkezetet vettük), és művelődni (azaz a műveltető szerkezetet is átvettük), és az ezekhez kapcsolódó feladatokat oldottuk meg órákon, vagy éppen ezeket adta fel Goto sensei házinak a félév során.

Rengeteget beszéltünk órákon, és a Dekiruhöz tartozó hanganyagot is elég sokszor meghallgattuk. Én tényleg azt mondhatom, hogy egy élvezet Goto sensei óráira járni. Volt egy-két vicces sztori a félév során, az egyik ilyen volt, mikor Évi channal pizzát csináltunk (képzeletben), és desszertként madártejet. Goto sensei nézett is ránk, hogy a kettő együtt ちょっと変だね, vagyis kicsit furcsa, de végül ránk hagyta a dolgot.

Őszintén szólva, mikor legeslegelőször megláttam Goto senseit még a beiratkozáson, azt hittem, biztos vasszigorral fegyelmező tanár lehet, aki nem tűri a késést az óráin. Bevallom, kellemeset csalódtam benne. x3 Egy nagyon kedves, aranyos tanár, Seiji sensei mellett az egyik legkedvencebb tanárom. Ő is néha-néha meg szokott szólalni magyarul (nagyon elvétve) ha valamilyen szót nem tudunk, inkább angolul magyarázza meg, semmint magyarul, ebből adódóan én is inkább angolul vágtam rá a szavak jelentését, mikor Goto sensei kérdezte. Megérti magyarul is, amúgy, szóval nem kell félni tőle, egyáltalán.

Mint fentebb említettem, a Dekiru II-ből tanultunk, de egyáltalán nem kötelezte arra Goto sensei egyikünket sem, hogy megvegyük a könyvet. Beszkennelte, és elküldte nekünk. Más kérdés, hogy mivel nekem megvolt, inkább vállaltam a cipekedést, mert azért mégis csak más, mikor a saját könyvébe ír az ember. Legalábbis én jobban szeretek a saját példányomba írni.

A szövegeket amellett, hogy a CD-ről is meghallgattuk, mi magunk is elolvastuk, mondatonként. A szövegeket azonban nem csak órán dolgoztuk fel, Goto sensei - hogy az órai munkát felgyorsítsa - az órán házinak mindig a következő lecke szövegeit adta fel otthoni feldolgozásra, és azt kérte, hogy a számunkra ismeretlen szavakat írjuk ki. Na meg persze a leckékhez tartozó feladatokból is felad néha háziként. :) A feladatokat egyébként órán, közösen oldjuk meg mindig. Türelmes, és segít, ha látja rajtunk, hogy elakadtunk valahol. 

Az óra szeminárium, ezért a katalógus elengedhetetlen.

Saturday, December 13, 2014

Nyílt nap 2014.12.12. - Egy animátor szemével

Sziasztok!

Nos, kedves kis tegnapi károlis-jelöltek, első benyomás így az egyetemről? És a japán szakos tájékoztatóról? Kíváncsi vagyok ám a véleményetekre! :) Szóval ne fogjátok vissza magatokat, kommenteljetek nyugodtan. ^^

Én személy szerint, nagyon élveztem az animátorkodást, igaz, hogy hangom perpill nem sok van, de úgy érzem kegyetlenül megérte a tegnapi nap. Annyira jó volt, főleg, mert egy hihetetlenül jó animátori és szervezői csapat tagja lehettem. ♥ Úgyhogy ezúton is szeretném nagyon-nagyon-nagyon-nagyon(...) szépen megköszönni a lehetőséget, hogy animátorkodhattam a japános tájékoztatókon. Meg, hogy a regiben is segédkezhettem.

Jó volt látni, mennyien jöttetek el, azt pedig szintén élveztem nézni, hogy mennyien voltatok bent a japános BA tajékoztatón. Bízom benne, hogy megtetszett annyira mind az egyetem, mind maga a japán szak, hogy végül a KRE-re esik a választásotok. Megéri, higgyétek el. ^^ Mert a Károli nagy családjához tartozni hihetetlen érzés.

A következő nyílt nap 2015. január 27-én lesz, 11:00-kor. (Ezen a nyílt napon sajnos én nem leszek, mert művtöri vizsgám lesz.)
Viszont!! Ha minden jól alakul, Gyusziék is megengedik, hogy újból animátorkodjak, mert mondjuk meg voltak velem elégedve, az animátori pályázaton is sikerrel szerepelek, és még a vizsgáim is sikerülnek, február 6-án, 11:00-kor újból találkozunk. ^^

(szerk.: 2014. 12.22.)

Monday, December 8, 2014

KRE BTK Nyílt Nap: 2014. 12. 12.

Sziasztok!

Biztos olvastátok már a nyílt napokról szóló bejegyzésemet.

Most ezt annyival megtoldanám, hogy én is ott leszek december 12-én az egyetemen, noha órám az nem lenne. Animátorként leszek jelen aznap, azaz én (is) fogom azokat a kis leendő Károlisokat (vagy éppen akár japánosokat) terelgetni, és útba igazítani, akik eljönnek pénteken az egyetem nyílt napjára.

Ne feledjétek, a nyílt nap 12-én 14:00-kor kezdődik

Az Egyetem Reviczky utcai épületében fogok segédkezni, ha van kedvetek, ott megtalálhattok. :3

Tárgyleírások - Stlisztika és retorika

Sziasztok!

Megérkeztem az újabb tárgyleírással, ami ezúttal a Stilisztika és retorika tárgyat hivatott kivesézni.

Óra: Stilisztika és retorika
Oktató: Heltainé Dr. Nagy Erzsébet
Időpont: Hétfő, 12:00-14:00
Terem: BTK 2.227

Röviden és tömören a Stilisztika nem szól másról, mint a középiskolai magyartanulás folytatásáról még egy félévig, kicsit kibővítve, kicsit "egyetemesített" formában.

Terjengősebb lére eresztve a dolgot, újra átvesszük azt, amit középiskolában tanultunk magyarból, szituációs feladatokat oldunk meg (Játszd el sírva a mondatot: Veled megyek a világ végére; Ruhaboltban használt ruhát vissza akarsz váltani...) így akiben rejlik némi színészi hajlam cseppecskét itt kiélheti. Nekem sikerült, egész nagy sikert arattam, mikor el kellett játszanom, hogy sírok. 

Emellett pedig a félév során elő kellett adnunk (vagy be kellett adnunk) egy érvelő beszédet egy megadott témában, amit még félév elején az első órán kellett kiválasztanunk kb. 40 témalehetőség közül. Elsősorban ezt elő kellett (volna) adni, de aki nem jutott sorra, az beadta, és ennyivel lerendezettnek tekinthető volt a Stilisztika tárgy ezen része. Az én témám a Kelet vagy Nyugat volt, amit elég nehéz volt úgy szavakba önteni, hogy ne essek át a ló túloldalára és legyen az esszém egy ömlengés arról, kelet mitől jobb, mint nyugat vagy éppen vice versa. Igazából nem ez volt az a téma ami a szívem csücske lett volna, hanem a Távoktatás, de azt már elhappolták előlem (és mondanom sem kell, az illető csúnyán lebőgött), így hát nem maradt más, csak ez.

Azoknak, akik szóban is előadták a beszédjüket egy 5 perces időkorlátba kellett beleférniük, majd az 5 perces beszéd után a Tanárnő és a csapat "kiértékelte", elmondta az előadásról a véleményét. Ez úgy nézett ki, hogy a Tanárnő felosztotta a csapatot soronként, hogy melyik sor mit néz az előadásban. 

Az óráink többsége egyébként erről szólt, vagyis az előadások hallgatásáról, illetve néha-néha még a stilisztikával is foglalkoztunk. A Tanárnő egyébként nagyon kedves, aranyos, mindenkinek segít a beszédét tekintve, még akár kritikával is (de az akkor is építő kritika), illetve a szituációs játékok során nem Ő mondta meg, hogy mi volt a jó és a rossz abban, ahogy mi megoldottuk, hanem hagyta, hogy mi magunk és a csoport többi tagja jöjjön rá, hogy mi az, amit esetleg másképpen kellett volna csinálni.

Persze a szituációs játékoknak, a metafora-metonímia keresgélésnek és az érvelő beszédek elemzésének is megvan a maga hátulütője. Ez pedig nem más, minthogy a féléves anyag, amiből amúgy ZH-t kellett írnunk (a jegyünk másik felét ez adja) egy másfél órás óra alatt lett ledarálva.

A terem, ahol voltunk kissé levegőtlen volt, így elég sokszor kaptam azon magam, hogy esett le a fejem, és kegyetlen nagy erőfeszítésembe telt, hogy normálisan tudjak koncentrálni. Így aztán, valahogy a 3. héten kitaláltam, hogy "Akkor én innentől kezdve energiaitallal járok stilisztikára", már csak azért is, hogy ne legyen az, hogy elalszom órán.

Múlt héten írtuk meg a ZH-t (érkezik róla bejegyzés is majd), holnap kapjuk ki, kíváncsi vagyok milyen lesz. Nem akarom újraírni, hogy őszinte legyek. (Na jó, ki akarja?)

A stilisztika óra alkalmával van tankönyvünk is, aminek kemény 10 oldalát máris használtuk, ez pedig Adamikné Jászó Anna Retorika című könyve.

Az óra egyébként - függetlenül attól amilyen negatívumokat fentebb említettem - számomra jó hangulatban telt, talán pont azért, mert a leghátsó sorra senki nem figyel...

A stilisztika gyakorlat, azon belül is szeminárium, tehát a katalógus létezik, és eddig még nem lett sosem elfelejtve...