Friday, August 15, 2014

Emelt szintű japán érettségi előkészítő

Sziasztok!

A bejegyzés most kivételesen a még érettségi előtt álló "kicsiknek" szól elsősorban, akik kacérkodnak a japán érettségi vizsga gondolatával, közép vagy akár emelt szinten.

A japán emelt szintű érettségi vizsgáról tudni kell, hogy 2005-ben volt lehetőség utoljára rá, az elmúlt 9-10 évben csak középszinten lehetett érettségizni japánból.
Persze az, hogy az emelt japán érettségi vissza hozatala hogyan fogja megváltoztatni jövőre a japán szakos felvételi követelményeket (vagy egyáltalán fog-e rajta bármit is változtatni), még a jövő zenéje. Idáig nem volt felvételi követelmény a japán érettségi megléte a magyar vagy töri és valamilyen nyelv (mondjuk angol) mellett, ugyanakkor a "nem árt, ha van" kategóriába esik, mert az egyetemi évek alatt sokat fog segíteni.

A japán emelt érettségire felkészítő tanfolyam - a kre.hu és a japantanszek.hu cikkei alapján - heti 8 órás, intenzív tanfolyam lesz. A tanulást teljesen az elejéről, a hiraganáktól és katakanáktól kezdik, tehát az sem baj, ha nincs semmilyen "előképzettsége" az embernek.

A japantanszek.hu-n leírtak szerint azonban nem muszáj pont érettségi előtt állni. Azok jelentkezését is szívesen várják, akik szeretnének majd a jövőben Japánban tanulni, illetve érdeklődnek a japán kultúra iránt, és szeretnék a nyelvet magas óraszámban tanulni.
A két félév alatt 300 kanjit fognak megtanulni a jelentkezők, 150-et az őszi félévben, 150-et a tavasziban. Az első félév anyaga kb. N5-nek felel meg, a második félév anyagával együtt pedig már az érettségi mellett akár N4-re is jelentkezhettek.

A tanfolyam keretein belül lehetőség lesz japán anyanyelvűekkel is beszélni, így a beszédkészséget is fejleszteni tudjátok majd, nem csak az íráskészséget. A tanulás mellett pedig lehetőségetek lesz betekinteni a kalligráfia- és japán-jelnyelv szakkörökbe is. :)

Ahhoz, hogy a tanfolyam elinduljon, minimum 10 ember szükséges, viszont a maximális létszám 15 fő. Jelentkezni 2014. szeptember 1-ig van lehetőségetek. :)

Bővebb információt ezen a linken találhattok: http://japantanszek.hu/intenziv-emeltszintu-erettsegi-elokeszito-japannyelv-tanfolyam-2014-2015-tanev/

A bejegyzésbe szándékosan nem írtam le mindent, hogy legyen mit csemegéznetek a Japántanszék oldalán.

Források: kre.hu
                japantanszek.hu 

  

No comments:

Post a Comment