Sunday, March 22, 2015

Vizsgaleírások - Japán művtöri I.

Sziasztok!

Lassacskán beérem magam a lemaradásokkal. Az utolsó vizsgám (a vallások vizsga nincs elfelejtve, de arra kicsit több időt szánok engedelmetekkel) a művtöri vizsga volt. Ami abszolút nem volt nehéz, főleg ha tanult az ember, és bent volt minden órán. :)

A vizsga 32 kérdésből állt, egyszerű a-b-c választós tesztecske volt. A tanárnő kivetítette a laptopjáról a vizsgakérdéseket, és egy-egy diára volt kb. 90 másodpercünk. Na de, csak hogy kicsit húzzam a dolgokat kezdjük az elején. A legeslegelején.

Aki kezdettől (legalábbis Károlis életem kezdetétől) fogva olvassa a blogom, az tudja, hogy kezdetben 120-as létszám körül kezdtünk - ez mára már csöppet lemorzsolódott -, és egy-egy vizsgát, hacsak nem akarta a kedves tanár a díszteremet kérni (a január 27-i vizsgát pedig amúgy sem lehetett, mert nyílt nap volt, és az általános tájékoztatók a díszteremben zajlottak), vizsgahelynek bizony nem fértünk be egy terembe mindannyian. Úgyhogy tanárnő háromszor 40 fős időpontokat hirdetett meg. Gyakorlatilag mindenféle félelem nélkül felvettem az utolsó időpontot, mondván jó kis levezetése lesz a vizsgaidőszakomnak. Amiben igazam is volt, de: nem lett volna igazán üdítő befejezése a vizsgaidőszaknak, ha nincs valami gubanc.

Szóóval, amint bementünk, és szépen elhelyezkedtünk, én pont a hátsó sorba, mert a barátaim is oda ültek, és persze ne robbantsuk már szét a csapatot címszóval nem hagytam őket magukra. :D Tanárnő gyorsan végignézett a termen, majd közölte, hogy ez így nem lesz ám jó. Mivel ez nem a díszterem volt, nem tudtunk olyan szellősen ülni, mint ott lett volna rá lehetőségünk. 
Strausz tanárnő kitalálta, hogy akkor két turnusban nyomjuk le a vizsgát. Ahogy az ilyenkor lenni szokott mindenkiből kijött a "Hát én nem megyek első/második turnusban", majd amint a társaság kb. fele kivonult, hogy második turnusban vizsgázik, tanárnő kijött, hogy két ember még kéne a hátsó sorba

Így aztán Adri chan és én feláldoztuk magunkat, és Annáékkal meg Hanaékkal első körben túlestünk a vizsgán.
Itt pedig, még vizsgakezdés előtt robbant a "bomba": a harmadik alkalom, vagyis amin épp bent ücsörögtünk, lényegében egy UV, mert a rendelkezésünkre állt volna még két korábbi vizsgaalkalom. Értetlenül összenéztük a hátsó sorban a lányokkal, hogy ezt most mégis miért mondja, mikor 120-an nem is férnénk be 2 40 fős vizsgaidőpontra. Oké, túltettük magunkat rajta végül valahogy, és megírtuk a vizsgát. 

Tanárnő az előző kijelentése ellenére ugyanakkor úgy gondolom nagyon korrekt volt, két dolog miatt is. Az első az, hogy még az utolsó órán megkaptunk egy DropBox-os elérhetőséget, felhasználónévvel, jelszóval együtt, ahova a vizsgán esetlegesen előforduló kérdéseket, meg úgy összességében véve az egész félév anyagát feltöltötte Strausz tanárnő egy 130 diából álló ppt-ben, így nekünk csak annyi dolgunk volt, hogy azt szépen letöltsük és megtanuljuk.
A második dolog, ami miatt felettébb korrektnek tartom a vizsgát is, az az volt, hogy amint végigértünk a vizsgán, kaptunk lehetőséget arra, hogy még egyszer gyorsan átfussuk kérdésestől a vizsgát, ezzel egyúttal saját magunkat is leellenőrizve, hogy nem hagytunk ki egy kérdést sem, és mindenhova írtunk valamit - remélhetőleg a jó választ.

A vizsgán 3 feladattípus váltakozott: a tanárnő vagy személyre/épületre/helyre/korra/szoborra kérdezett rá, vagy egy fogalomra, amit nekünk kellett szakkifejezéssel megadni, vagy pedig nekünk kellett röviden, pár szóban leírni mi is az, amire a tanárnő rákérdezett. Például, hogy a buddhista pagoda tetején a pillér a kilenc gyűrűvel mit jelképez.

A vizsga estéjén már fent is volt a Neptunban az eredmény, a művtöri vizsgám is ötös lett. ^.^ 

No comments:

Post a Comment