Monday, February 15, 2016

Vizsgaleírások - Bevezetés a vallástörténetbe

Sziasztok!

Huhh, mindjárt behozom magam, már csak pár száz bejegyzés! :3

Szóval Bevezetés vallástörténetbe, avagy Ókori és keleti vallástörténet, még tovább egyszerűsítve Irán vallástörténete. Ahogy a tárgyleírásban is írtam, esszés-fogalmas-képfelismerős-forrásfelismerős vizsga volt, ami meglepő módon annyira nem is bizonyult nehéznek. Vagy Fortuna úgy döntött mellém szegődik, és csak jó csoportot kaptam ki. :D  

Négy feladat volt, ebből az egyik egy "bónuszpontos-megmentős" játék, ha tudod mi van a képen és jól tudod, nem mellesleg még felfelé is húzza a jegyed, akkor Hawaii van. Ez nem volt kötelező, de aki akarta, az megcsinálta. Két kép volt mindössze, de amúgy szerintem ezek voltak talán a legegyszerűbbek azok közül, amiket a félév során vettünk. És nem mertem megkockáztatni, hogy nehogy már lecsússzak potyapontról, ha tudom mi van a képeken. :)

Az első feladatban öt fogalom volt, röviden-tömören meg kellett őket magyarázni, szokásos. Egyhez talán, ha még jól emlékszem, nem írtam semmit, szóval már itt vesztettem pár pontot, és bár nem szokásom, akkor megnéztem, mit nem tudtam vizsga után. Ennek az lett az eredménye, hogy vertem a fejem a képzeletbeli falba, mert amúgy valami rém egyszerű dolog volt, ha jól rémlik.

A forrásfelismerésnél két szöveget kellett felismerni, hogy micsoda az, mikor és hol keletkezett. Ezért is jó, ha az ember figyel és szorgosan jegyzetel előadáson, mert annak ellenére, hogy vizsga előtt igyekeztem alaposan átnyálazni a forrásokat, ezt a két idézetet pont kötöttem valamihez a jegyzetemben, és a jegyzet ugrott be. :D

Na és akkor az esszé. Emlékeim szerint két esszé volt, az én csoportomnak a vallás világképe volt az egyik, a másikra pedig sajnos már nem emlékszem (elnézést kérek Tőletek, aranyhalmemóriám van ^^"). Ettől függetlenül a világképet viszonylag könnyen szavakba tudtam önteni, és igyekeztem minél "tudományosan" fogalmazni mindkét esszében.

No comments:

Post a Comment